A HORKAI Animal Training Center az elmúlt 15 évben a
hazai és nemzetközi filmgyártásban vezető szerepet vívott ki magának állatok
filmekben történő szerepeltetésével (animal coordination and training) európai vadállatokkal
és domesztikált állatokkal egyaránt.

banner_pic_11A HORKAI Animal Training Center évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik az állatok képzése, állattartás, nevelés és tanácsadás terén. 2004-ben az állatvédelmi tevékenységeket elkülönítettük az ezeket elsődlegesen finanszírozó filmezési tevékenységektől. Így jött létre a HORKAI Animal Training Center, amely Horkai Zoltán vezetésével vad- és domesztikált állatok filmes szerepeltetésével, képzésével és koordinációjával foglalkozik.

A HORKAI Animal Co-ordination Team az évek során a hazai és nemzetközi TV és film iparág egyik vezető szreplőjévé vált, köszönhetően nagy részben a Zoltán által kidolgozott természetes motivációra épülő képzési és állatkoordinációs rendszernek, illetve a Team által képviselt minőségnek és szervezettségnek.

Dr. ÚJVÁRY DÓRA, PhD
Dr. ÚJVÁRY DÓRA, PhD

Az ELTE Természettudományi Karán biológus szakon végzett, diplomáját etológiából szerezte. Diplomamunkája készítése során került kapcsolatba a HORKAI Animal Training Center farkasaival, ahol a későbbiekben ő is tevékenyen részt vett a farkasok nevelésében, szocializálásában a születésüktől kezdve.

A gödöllői Szent István Egyetemen szerezte második diplomáját vadgazda szakmérnöki szakon, majd pedig PhD fokozatot a Vadvilág Megőrzési Intézetben, szintén a Szent István Egyetemen. A központon élő szinte minden állattal kivételes kapcsolatot ápol.

Mindezek mellet ő Zoltán felesége is, illetve két gyönyörű gyermekük édesanyja.

HORKAI ZOLTÁN
HORKAI ZOLTÁN

Zoltán a HORKAI Animal Training Center vezetője és alapítója. Személyében egy alapos elméleti felkészültséggel ugyanakkor széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember irányítja az állatok gondozását, nevelését és képzését. Számára az állatok ismerete, szeretete és tisztelete szakmai, de egyben emberi alapkövetelmény is, amely személyén keresztül az egész Team-től számon kérhető.

Főiskolai tanulmányait az Egyesült Államokban egyetemi tanulmányokkal egészítette ki, angol és német nyelven kiválóan beszél, előadásokat és bemutatókat tart. Szakmai kapcsolatai révén széles körben ismert határainkon túl is. Állattartói és képzői munkáját még 1984-ben kutyakiképzéssel kezdte, 1994 óta foglalkozik farkasokkal és 1997 óta rendszeresen vesz részt filmek, TV produkciók, reklámok forgatásain, mint tanácsadó és vezető állat-tréner, -koordinátor.

1998-től 2001-ig a veresegyházi medvemenhely alapító vezetője, ahol akkor mintegy 3,5 hektáron 34 medve talált otthonra. Az elmúlt években tevékenységének középpontjában a farkasok és medvék nevelése, szocializálása és gondozása áll. A HORKAI Animal Training Center Zoltán közel 3 hektáros gödöllői farmján található, amely 1998-ig a MAFILM gondozásában állt, többek között népszerű mozi- és természetfilmek (Lutra; Kőszívű ember fiai) forgatása révén vált ismertté. Itt békében megfér egymás mellett medve, farkas, szarvasok, vaddisznók és számos egyéb kisebb-nagyobb állat.

Rendszeres meghívott előadója farkasokkal és medvékkel foglalkozó szemináriumoknak és előadásoknak itthon és külföldön egyaránt.

IVÁNYI PÉTER
IVÁNYI PÉTER

A HORKAI Animal Training Center üzleti tevékenységéért felelős vezetője. Egyetemi tanulmányait Horkai Zoltánnal együtt az USA-ban végezte, anyanyelvi szinten beszél angolul. Tizenkét éve dolgozik üzleti tanácsadóként, azóta számos sikeres szervezet- és üzletfejlesztési projektet tud a háta mögött az üzleti szférában és a közigazgatásban is.

6 éve aktívan részt vesz a filmezések szervezésében, menedzselésében és koordinációjában, és mivel az állatokkal mintegy 8 éve ő is foglalkozik, ezért az állatképzésben és -koordinációban is tevékeny részt vállal a forgatásokon.

A HORKAI Animal Training Center üzleti és adminisztratív tevékenységeit ő irányítja a Team budapesti központjából.

BARTOS ÁDÁM
BARTOS ÁDÁM

Ádám több mint 15 éve vesz részt a HORKAI Animal Training Center munkájában. Profi fotósként először az állatok fényképezése kötötte le minden energiáját, majd egyre inkább aktív részesévé vált az állatok képzésének és a forgatásokon való munkának. Jelenleg egyéb elfoglaltságai és kötelezettségei miatt csak egyes fontosabb projektekben tud részt venni, de kivételes kapcsolata a farkasokkal óriási segítséget jelent mind a képzés, mind pedig a forgatások során.

SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY

Gyuri a HORKAI Animal Training Center jolly jokere. Szinte minden állattal remekül megérti magát, ennek ellenére lelkesedése leginkább a  madarak iránt mutatkozik. Minden madárral történő munkának aktív résztvevője, számos madarat képez és gondoz saját otthonában is. A medvékkel, szarvasokkal és vaddisznókkal történő munkák kihagyhatatlan résztvevője, de remekül dolgozik rókákkal, mosómedvékkel és más apróbb ragadozókkal is.

Search HORKAI Animal Training Center
Share:
Profiles:
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website. Update my browser now

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close